szamárpadból

Édesapám hangvillája:

Megannyiszor elveszítettelek már, s végül mindig magamban talállak meg újra. Megnyugvás és rémület között. A legnehezebb nekem, hogy  ne kérdőjelezzek meg alapjaiban mindent. Tudom, hogy  attól még nem lesz lapos a Föld hogy ráestem a fáról... nem veszti el a formáját, a jellegét, a mivoltját. Önmaga marad. 

Édesanyám vasvillája:

Bizonytalanul kereslek, mert valahol elvesztél.  Valahol bennem, és és félek a naptól mikor megtalállak. Méginkább, hogy nem talállak meg soha. A legnehezebb nekem, hogy ne kérdőjelezzek meg alapjaiban mindent. Ha le-leesek a fáról, az fájni fog, megváltoztatja a formám, az alakom. Egyre kevesebb leszek.

Látom az ablakból a fákat

Majd nézem a fáról a házat

S csak keresem az Istent

A felhők között

Most már megnéztem magamnak

S így félig háttal a Napnak

Hallom, hogy engem figyel

Lentről az ördög

Lelkem néma, hallgatok, várok

Kifújom magamból a világot

Miért adtam, s adnám a vérem

Küzdjenek most ők meg értem 

az úton, mely oly szerteágazó, mint az élet maga. beteljesíteni a sorsomat, talán. megvalósítani önmagam, inkább. levenni büszke nevemet a saját tiltólistámról, hogy rendelkezhessenek vele mások. mindig is ezt akartam. 

nem búcsúzok, mert ez a viszonyítási pont. a hely, ahova mindig visszatérhetek, a hely melyet sosem fogok elhagyni. amíg van 8 percünk a Nap robbanásától a Föld pályájáról való letéréséig, addig szamárpadból fogom figyelni a világot.

mikrofonpróba 1-2, 2-2, 2-3, 3-3